Svert Kupa jövőre találkozzunk!

Szerző: admin | 2021-08-17 10:15

Svert Kupa jövőre találkozzunk!

Eredményesen zajlott a 2021 évi Svert Kupa - DELL túraverseny és a Svert Kupa Ifjúsági - DELL túraverseny az idei évben is. A találkozás a versenyzőkkel, egymással a járvány második évében talán dupla örömet is jelentett mindenki számára. Az ifjúsági túraversennyel együttesen (tehát a két túraversenyre összesen) 212 nevező hajóval igazán szép számban jöttetek hozzánk ezt köszönjük nektek. Ezzel a számmal jogosan nevezik a Svert Kupát a jolle hajók - talán legnagyobb – ünnepének. Nagy öröm ez nekünk, még úgy is az, hogy Zamárdi kikötő infrastrukturális hiányosságai minden évben újabb és újabb fizikális és anyagi kihívás elé állít minket egy ekkora verseny levezénylésben itt. A versenyek eredményeit is itt olvashatjátok, de csak az érvényesen befutott azaz a versenyt sikeresen teljesítő hajók szerepelnek benne idén is, a DNF vagy más miatt nevező, de nem rajtoló hajók nem.  Olvassátok el tehát az idei verseny záró információkat alább. 

 

 

 

Tehát összesen 212 nevező hajóval, bár két külön pályán futó túraverseny (ifi és a "nagy Svert Kupa" ) színezték be a versenyzők a Balaton keleti medencéjének víztükrét még úgyis, hogy volt aki technikai és egyéb okoknál fogva nem rajtolt vagy nem fejezte be a versenyt végül. Előbbiek voltak kevesebben, utóbbiak azért kicsit többen, de ez mellékes a lényeg, hogy a Balatoni idő és széljárás széles skáláját felmutató sikeres versenyen vagyunk túl.

 A versenyt követő eredmény hirdetésen is a sok nevezésnek köszönhetően sok volt Az önállóan értéklehető hajóosztály, így névszponzorunk a DELL két ultrabook gépére esélyesek is voltak jó páran, hiszen mint tudjátok az értékes DELL által biztosított tárgynyereményeket az esélyegyenlőség, vagyis hajóegyenlőség jegyében az önálló hajosztályok első helyezettjei közt „sorsoljuk” ki, ezzel is alátámasztva, hogy nekünk minden egyes versenyen induló hajóosztály egyenlően fontos, nem csak az abszolút befutó első pár versenyző. Bár természetesen utóbbiakat is értékeljük külön az egy és többtestű díjazásban, így a hagyományos a többtestű jollék is a saját, azaz technikailag egyenlőbb esélyűekkel versenyezhet, előtérbe helyezve a adott kapitány és legénysége vitorlástudását is az anyagi és technikai lehetőségein túl.

 

Nagy örömünkre idén az Svert Ifjúsági túraversenyzőinek Berecz Zsombor olimpikon adta át az érmeket, a gyermekek az ifjúság öröme ennek okán egy öröm emlék marad számunkra is. Hiszen az Ifjúsági túraversenyt A Svert Kupa Vitorlás Egyesületünk egyfajta küldetésként indítja évről évre és talán Zsombi fogalmazta meg az okát legjobban, miért tarjuk ezt fontosnak az amatőr vitorlázás berkein belül:"– Biztos vagyok benne, hogy a résztvevők között akad olyan fiatal, aki rendelkezik olyan adottságokkal, hogy majd világversenyeken indulhasson, ám a legfontosabb a kitartás. Nem szabad feladni az álmainkat, el kell hinni, mire vagyunk képesek és megvalósul. Legtöbbet a hibáinkból tanulhatunk, amikor úgy érezzük egy-egy eredmény kapcsán, hogy nem úgy sikerült, ahogy vártuk, továbbra is ki kell tartanunk – mondta a magyar vitorlástörténelem egyetlen ezüstérmese. a Somogyi Hírlapnak a helyszínen.

 

A felnőtteknek pedig nagy örömünkre - és szerintünk a résztvevőkére is - Érdi Mári olimpikonunk adta át az érmeket. A két olimpikonunk részvételét ezúton is köszönjük. Mári Érdinek kívánunk jó szelet és egyre sikeresebb olimpiákat, hiszen korosztálya előtt ez még nyitott. Zsombornak pedig azt, hogy élete további álmai is így váljanak valóra mint az olimpiai érme.

 A díjátadó előtt közéleti szereplők köszöntöttek minket és versenyzőket lévén a Svert Kupa Somogy kincseként bekerült az Értéktárba első hazai vitorlásversenyként. Ennek oka a Svert Kupa Vitorlás Egyesületünk tradicionális balatoni hajózásának, azaz a jolle hajózás hagyományainak – láthatóan ráadásul aktív - őrzőjeként menti a svertes hajózás értékeit és szokásait a Svert Kupán is. A megtisztelő elismerést többek kíséretében Biró Norbert a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke hozta el nekünk, amelyet ezúton is köszönünk neki, hiszen számunkra még felemelőbb érzés volt a versenyzőkkel közösen átvenni ezt.

Térjük is át az verseny eredményeire, ahol mint minden évben csak a sikeresen versenyt teljesítő hajók eredményeit találhatjátok meg. (ehhez kattintani kell alább)

A Svert Kupa abszolút eredményeit ITT.

A Svert Kupa hajóosztályonkénti eredményeit ITT.

A Svert Kupa Ifjúsági túraverseny abszolút eredményeit ITT

A Svert Kupa Ifjúsági túraverseny hajóosztályonkénti eredményeit ITT

 A megjelentek a versenykiírások versenyutasítások ITT éritek el még mindig: : https://bit.ly/3f4mrS7

 Az eredmény hirdetést követő láthatóan finom versenyzői vacsorát a Tölgyfa étterem főzte nektek, Péter az étterem egyik tulajdonosa igazából kissé túl is teljesítette az anyagi lehetőségeink által biztosított keretet, így az amúgy is nagyobb fejadag után is tömeges repetával igazolhatták a versenyzők (és igazolták is..) neki, hogy főztjük elnyerte a részt vevők ízlését.

 

A finom bort Peti Pincéje mérte, még a Fenegyerek pálinkafőző mestere Pach Gábor állta rohamot a a pálinka kóstoláshoz, a rendezvényterület zárásakor látva kicsit tán túl jó szívvel is tette ezt, de kétségtelen pálinkafőzésben és jó fejségben sem átlagos fenegyerek.

 

A verseny szervezéséhez és a díjakhoz nyújtott támogatást köszönjük szponzorainknak!

 

DELL és a HRP , a Wellis Magyarország és végül, de nem utolsósorban Wellensteyn részére.

 

 Jó szelet mindenkinek!

 

Ps. újabb üzenet roham elkerülése végett, a rendelkezésünkre álló, vagy még abban nem lévő, de várható fényképeket, videókat folyamatosan a közösségi média oldalakon közüljük szépen sorjában. A megértést és türelmet meg igazán köszönjük!